Mórichida

Magyarország északnyugati részén, a Kisalföldön, a Marcal és a Rába völgyében, Győrtől 32 km-re helyezkedik el. Mórichida nem messze Győr-Moson-Sopron megye déli határától található meg. A Rábától egy kilométerre, közvetlenül a Marcal mellet.

  • A falu nevét annak köszönheti, hogy a vidék egyik földesura, a Pok nemzetségbeli Móric, birtokán hidat veretett a Rábán. A település első okleveles említése 1228-ból való.
  • IV. Béla látogatott ide. Jelenlétében hű udvaroncai, Móric mester és öccse, Márk ekkor alapították a premontrei rendi prépostságot. 1536-ban Enyingi Török Bálint adományként kapta I. Ferdinándtól a falu egy részét, mint a pápai vár ellátására kijelölt falut. A Török család jóvoltából kezdődött itt a reformáció, az evangélikus vallás meggyökeresedésével. A török időkben behódolt falu lett. A fehérvári Szandzsák bégnek adózott. A XVIII. Század elején a kuruc-labanc harcok elől menekülve a lakosok elhagyták falujukat, s a folyók sűrű erdős, mocsaras területére húzódtak. 1720- 1730 közt mai helyére költözött át. 1789-ben kezdődött meg az evangélikus templom építése. A katolikus tartozott plébánia is Mórichidán működött 1794-ig, ekkor költözött át Árpásra. 1806-ban felosztották a falut és határát. 1929-ig Kis-Mórichida és Nagy-Mórichida az Eszterházyak pápai uradalmához került. 1814-ben szőlőhegyet alakítottak ki a volt Akasztó- dombon. Mindkét világháború megviselte a lakosságot. 1945. március 26.-án az itt folyó harcok nagy pusztítást okoztak. 1950 és 1956 között mezőgazdasági termelőszövetkezetet hoztak létre a faluban. 1966-tól Mórichida fokozatosan vált három település közigazgatási, oktatási, egészségügyi központjává. 




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 7
Heti: 23
Havi: 308
Össz.: 37 981

Látogatottság növelés
Oldal: Történelem
Mórichida - © 2008 - 2024 - morichida.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »